Pont tegnap volt ilyen élményem,mikor ez az áldásos maszk tovább nehezítette a helyzetemet, mert az utolsó mentsváramat, a szájról olvasás lehetőségét is elvette tőlem...

 Néhányan olyan mértékben megrémülnek a visszakérdezéstől, hogy akár percekig csak mereven bámulnak rám, mintha már előre azon gondolkodnának, hogy mi vár rájuk a rossz válasz esetén. Anélkül, természetesen, hogy elkezdenék keresni a hibát, sőt...sokszor úgy érzem, a visszakérdezés ténye blokkolja őket, nem is figyelnek a kérdés tartalmára: hogy mondtad? Ez első sorban azt jelenti, hogy nem értettem. Nem hallottam, légyszi ismételd el. Persze tudom árnyalni a hangszínemmel, hogy "Mirőlbeszélszte??!!!" legyen belőle, de ezt inkább hagyjuk is...

Ilyenkor megkeressük az okokat, de csak annyira, hogy rájöjjünk a miértekre, nem rugózunk tovább rajta. Mitől fél?

Általában nem kell messzeire menni a válaszért: 

"Félek, hogy rosszat mondok."

"Félek/Ciki, hogy hibázom."

"Tudom, hogy ezt már tudnom kellene."

"Nem vagyok benne biztos, ezért inkább nem mondok semmit."

 

A hibázástól való ilyen fokú félelem nem akkor, és ott születik meg a diákokban. Szépen lassan, kicsi kortól kezdve válik a mindennapi élet és ezáltal a tanulás  részévé is. A mai társadalom sajnos erősen teljesítmény és hibacentrikus, mindenhol a tökéletlenséget keressük és hangsúlyozzuk ki - pirossal javítjuk a hibát, pl. - és tesszük mindezt azért, hogy a tökéleteset piedesztálra emeljük. Ebből adódóan szégyeljük a hibáinkat, és mindent megteszünk azért, hogy ELTÜNTESSÜK őket. Na akkor hogyan is tanulhatnánk belőlük??! Jaj...

Mit tehetünk ilyenkor?A foglalkozások során az egyik első lépés a bizalom kiépítése: el kell, hogy higgye a diák (ez nehéz ám, hiszen éveken át pont az ellenkezőjét tapasztalta),  hogy biztonságban van, semmi rossz nem fog történni akkor, ha hibázik. Azt is el kell fogadnia, hogy ha nem szólal meg nem tudok neki segíteni, hiszen nem látom a gondolkodásának folyamatát és azt a pontot, ahol félresiklik a vonatunk. 

Persze nem elég azt mondani, hogy:

"Ne félj!"

"Nem harapom le a fejed!"

"Mondd nyugudtan, nem történik semmi, ha nem jó!"

meg a bölcsességek:

"Az az erős aki ha elesik, fel tud állni!"

meg

"Tévedni emberi dolog!"

meg a néma gyerekes...és még folytathatnám.

Ez is olyan dolog, ami tettekben mérghető: ha látja a diák, hogy nem cikizem, nem szidom le, nem kommentálom ha hibát vét, ha elhiszi nekem, hogy segíteni akarok (azért, mert tapasztalja és nem azért mert mondom), akkor egy idő után bátrabb lesz. Még egyszer mondom: egy idő után. És a"Ttürelem rózsát terem"  :-)