A jó öreg félévi bizonyítvány
Alapvető funkciója az, hogy tájékoztassa a szülőt gyermeke aktuális tanulmányi előmeneteléről. Remélem az világos, hogy egy valamire való szülő tökéletesen tisztában van a gyereke tanulmányi előmenetelével, teljesen függetlenül attól, hogy van-e félévi, vagy nincs.
Mert azt ugye nem félévente nézzük, kérdezzük, hanem naponta. Túlmenően a „mivoltasuliban?” kérdésen, mert hát arra ugye „semmi” a válasz…
A másik oldala ennek az egésznek az uralkodó„jegyfétis”, meg „százalékfétis”. Nem maguknak csinálják, persze. Erre neveli őket az óvi (!!), az általános suli, majd csatlakozik a középiskola, végül az egyetem. És így születnek a frusztrált, tökéletesen kiégett és boldogtalan fiatal felnőttek – nem mind az, persze, ez most itt katasztrofizálás a részemről, de nem véletlenül.
És akkor jöhet a kérdés: igen, persze, hogy íratok dolgozatot, sőt feleltetek is – pedig tudjuk jól, hogy az idejétmúlt már… - és félévi osztályzatot is adtam, mégpedig átlag alapján. Nagyjából. Ez adminisztráció. Kötelességem elvégezni, különben nem lehetek közöttük.
De azt, hogy hogyan jutok el az adott osztályzatig, hogy mit művelek a gyerekkel órán, hogyan felelnek és írnak dolgozatot, azt bizony meg tudom szabni. És azon is igyekszem dolgozni minden egyes 45 perc során, hogy ne úgy tekintsenek diákjaim az osztályzatokra, ahogy beléjükívódott az évek alatt…. azok csupán elkerülhetetlen melléktermékei a tanulásuknak, melynek sokkal nagyobb jutalma a tudás és az arra való képesség, hogy beszélgetni tudnak spanyolul – egyelőre alap dolgokról, mert még kezdők - anélkül, hogy befeszülnének azon, hogy nyelvtani hibákat ejtenek. Nyitottak, közreműködőek és kíváncsiak. Folyton kérdeznek. De Einstein is azt vallotta, hogy addig jó, míg kérdez a gyerek. Ha nem kérdez többé, elvesztettük.
Egy akárhányas kíváncsi, kommunikatív, kiegyensúlyozott és egy színötös remegő hangú, önbizalomhiányos fiatal felnőtt közül mit gondoltok, kit akarnak majd a csapatba vagy a céghez? Akkor mit is ér az ötös? Ja, pontot. De pont úgy is lehet, hogy közben az önbizalom nem egy könyvből ismert idea, amiról mindenki tudja, hogy van, illetve, hogy nincs és oldalak százait olvassuk el abban a reményben, hogy megtudjuk, hogy mit kell tenni, hogy legyen…
Szóval legyen ez az utolsó félévi amire úgy tekintesz mint más a bankszámla egyenlegére: mintha nem tudná, hogy mi vár rá, mikor megnyitja...a vagyonunk pontosan annyira fejezhető ki számokban, mint a tudásunk.
- Nincsenek hozzászólások.